2011. Július 08. 12:00 - admin

A Halál Ereklyéi 2.-rész?


Csütörtök este tartották a Harry Potter és a Halál Ereklyéi második részének világpremierjét Londonban. A Trafalgar Square-en a becslések szerint körülbelül tizennyolcezer rajongó gyűlt össze a világ minden tájáról, hogy megpillanthassák a film szereplőit, sokan közülük már hétfő óta foglalták a helyüket a vörös szőnyeg közelében. Emma Watson és Rupert Grint órákon keresztül osztogatták az autogramokat, Daniel Radcliffe pedig New York-i színházi munkájába iktatott szünetet, hogy ott lehessen a premieren.

A Harry Potter sztárjai a csütörtök esti premieren

Természetesen a Harry Potter-könyvek szerzője, J. K. Rowling is jelen volt, és a riportereknek elmondta, hogy ha előre tudja, hogy ilyen óriási sikere lesz a könyveknek és a filmeknek, valószínűleg nem mert volna belevágni. Azt is elárulta, hogy mióta befejezte a Halál Ereklyéi-t, folyamatosan ír, úgyhogy hamarosan számíthatunk első nem Harry Potterről szóló könyvére. Az írónő megköszönte a rajongóknak, hogy minden könyv megjelenésekor sorba álltak, és hogy most az esőáztatta Trafalgar Square-en várták a premier. A rajongók "Köszönjük!" skandálással reagáltak, ami annyira meghatotta Rowlingot, hogy elsírta magát. 

Forrás: AFP
Rupert Grint, Emma Watson és Daniel Radcliffe

- origo.hu -

2010. december 06. 11:58 - admin

Mégsem lesz több Harry Potter?


Rowling pár hete még azt mondta Oprahnak, hogy nincs kizárva a sorozat folytatása, és hogy imádja őket írni. A Potter-filmek főszereplője most az ellenkezőjét állítja: az írónőtől tudja, hogy nem lesz több rész.

Akkor most lesz nyolcadik vagy nem lesz? Folytatódnak a varázslótanoncból férfivá érett Potter-fiú kalandjai, vagy sem? A HP. filmek főszereplője az MTV-nek adott interjújában azt mondta: egészen biztos benne, hogy J. K. Rowling nem fog több Harry Potter történetet írni. Mégsem lesz több Harry Potter? Pedig csak alig néhány héttel ezelőtt még az írónő maga hintette el a szélben azokban a szavakat, amelyek azt sugallták, hogy akár több folytatás is készülhet.

J. K. Rowling szeptember végén szerepelt Oprah műsorában; ottazt mondta, hogy könnyedén meg tudna írni egy nyolcadik, kilencedik és tizedik kötetet is a sorozathoz. A 45 éves írónő azt mondta: „úgy érzem, befejeztem [a sorozatot], de sosem lehet tudni.” Majd hozzátette: „imádom írni ezt a történetet”.

Most Daniel Radcliffe, a Potter-filmek főszereplője oszlatta el a rajongók utolsó reményfoszlányait is. A legújabb rész bemutatója kapcsán adott interjúban az MTV-nek azt mondta, hogy magától Rowlingtól kapott információt arra vonatkozóan, hogy nem lesz folytatása a sorozatnak. Radcliffe egy korábbi interjúban utalt már arra, hogy ellenére volna egy nyolcadik rész is, amire állítólag most az írónő levélben reagált, és megígérte, hogy nem lesz több epizódja a történetnek.
Rowling 2007-ben fejezte be a hetedik Potter-sztorit, éppen 10 évvel az első megjelenése után. Azóta elég szűkszavúan nyilatkozott, ha arról kérdezték, hogy mit fog írni a jövőben. Radcliffe biztos abban, hogy Rowling újabb könyveket fog írni, de szerinte Harry Potter nem fog már ezekben szerepelni. 2007-ben felröppent egy hír, hogy az írónő egy krimin dolgozik, de ezt a későbbiekben cáfolták.

- olvasoterem.com -

2010. november 22. 10:00 - admin

,  Azt biztosan tudod, mi a neve a varázslók bankjának, talán az sem nehéz kérdés, hogyan hívják a varázstalan embereket, de arra is tudod a választ, milyen színe van a sellők hajának vagy hogyan hívták Ginny törpegolymókját?
És ha megfáztál? Ismered a légutakat felszabadító
Harry Potter kvízkönyv - Rajongóknak kötelező!
,
HARRY POTTER ÉS AZ AZKABANI FOGOLY - KÉPESLAPKÖNYV
,
THE MAGICAL WORLDS OF HARRY POTTER
,
HARRY POTTER AND THE HALF-BLOOD PRINCE (CHILDREN'S EDITION)
,  Nem hivatalos kézikönyv a sorozat rejtélyeiről

A hetedik, s egyben utolsó Harry Potter-regény megjelenése valószínűleg a legnagyobb izgalommal várt esemény a könyvkiadás történetében. J. K. Rowlingnak még a legapróbb, Harry és barátai várható sorsára vonatkozó utalásai
Harry Potter világa és a hetedik könyv titkai
,  Ebben a mulatságos és gondolatébresztő könyvben megtalál mindent, amit tudni akart a Harry Potter-sorozatról, de nem merte megkérdezni. Fedezze fel Adam-Troy Castróval Harry Potter világának számtalan rejtélyét! Választ kaphat többek között ezekre a kérdésekre:
- Mi a helyzet
Barangolás Harry Potter világában

1      2      3      4      5

2010. november 22. 10:00 - admin

H. P. és a Halál ereklyéi - 1.rész

Film előzetes - 7. fejezet 1.rész

H. P. és a Halál ereklyéi
1. rész - Film premier: 2010. november

2010. december 09. 08:20 - admin

Sosem beszélhet édesanyjának sikeréről...

Ki hinné, hogy a multimilliomos írónőnek bármilyen problémája is lenne az életben. Pedig van egy nagy bánata! És ezt még óriási vagyona sem tudja orvosolni.

J.K. Rowling óriási fájdalmat hordoz lelke mélyén: édesanyja sosem olvashatta élete fő művét. A 42 éves írónő szülője valójában arról sem tudott, hogy lánya elkezdte írni a később nagy sikerré vált regényfolyamot. Joanne egy új dokumentumfilmben beszélt anyja végzetes betegségéről, aki sclerosis multiplexben szenvedett 45 éves kora óta.

Az írónőnek esélye sem volt arra, hogy meséljen neki: "Hat hónappal anyám halála előtt fogtam bele Harry történetébe. Nem mondtam el neki, hogy elkezdtem. Pedig tudta, hogy írni akartam... Nem vagyok biztos benne, hogy komolyan vette, de egyáltalán nem tudott semmit Harry Potterről."

Így kiderült, milyen szomorú okból lelkes támogatója az edinburgh-i egyetemen folyó sclerosis multiplex kutatásnak Rowling. A közelmúltban pedig egymillió fontot adományozott a skót sclerosis társaságnak. Ugyanakkor anyukája bizonyosan büszke lenne lányára, aki annyira sikeres, hogy róla nevezték el a hotelnek azt a lakosztályát, ahol híres regénysorozatának utolsó könyvét befejezte - azóta a rajongók Mekkája lett az apartman.

Akár ezer fontot is megadnak a rajongók azért, hogy az edinburgh-i The Balmoral Hotel 552-es lakosztályában tölthessenek el egy éjszakát, ahol J.K. Rowling befejezte a sorozat utolsó kötetét.

A szerencsés szállóvendég ugyanabban a király(nő)i méretű ágyban hálhat, ahol az írónő, és akár írhat is azon az asztalon, ahol a híres sorok születtek. A hotel egyik munkatársa elárulta: "A szoba pontosan ugyanúgy néz ki, mint amikor az írónő ott lakott és alkotott. A világ minden tájáról érkeznek foglalások rajongóktól, akik kifejezetten azt a szobát akarják."

A nagy eseményre egy márvány mellszobor is emlékeztet, amelyen a következő olvasható: "J.K. Rowling ebben a szobában fejezte be a Harry Potter és a Halál ereklyéit, 2007. január 11-én."
Sosem beszélhet édesanyjának sikeréről...
Sosem beszélhet édesanyjának sikeréről...

Forrás - StoryOnline